Történet
Újvidék, 2003. augusztus 22.; a Petőfi Sándor MME-ben megtartott első összejövetel alkalmából szétküldött meghívó, melyet kezdeményezőként Klenanc Miklós szignált
Egy ifjúsági egyesület alapítása
Mindannyian tudjuk azt, hogy az újvidéki magyar fiatalság sajnos hátrányos helyzetben van a szórakozási és művelődési lehetőségeket, a társas élet különböző formáit, az érdekképviseletet illetően. Mindannyian tudjuk azt, hogy hiányzik valami. Újvidéken több ifjúsági szervezet is működik, Vajdaság-szerte még nagyobb a választék, mégis érezhető, hogy űr tátong ezen a területen.
Mire is van szükség:
- szórakozási és művelődési lehetőségekre,
- a diákok és egyetemisták érdekképviseletére,
- megismertetni a fiatalokat más országok ifjainak életével,
- a keresztény magyarság összefogására, az összetartás erősítésére Vajdaságban és a Kárpát-medencében.
Miután észleltük mindennek a hiányát, páran (újvidéki fiatalok) tenni akartunk valamit.Első ilyen jellegű próbálkozásnak a Petőfiben megszervezett diákbálakat tekintjük. Nemrég még csak évente kétszer volt lehetőség a diszkótól eltérő, másfajta, igazi magyar mulatságra - a nyolcadikosok és a végzős középiskolások ballagásán. Ezek az esték olyan maradandó emlékként éltek bennünk, hogy már egy-két hónapra rá arról elmélkedtünk: milyen is lesz jövőre? Egyik alkalommal, amikor ez a kérdés felvetődött, arra gondoltunk: miért ne lehetne nekünk, újvidéki magyar fiataloknak egy saját estünk? Munkához láttunk, és két diákbálat is megszerveztünk.
Most azonban már úgy érezzük, hogy egy nagyobb lépést kell tennünk. Ugyanis szükséges egy olyan egyesület, amely megvalósít bizonyos feladatokat, teljesebbé téve így az újvidéki és vajdasági magyar ifjúság életét. És ha ezt a keresztény szellemiség tükrében is cselekszi, akkor még nagyobb sikert könyvelhetünk el.
Ez az egyesület, mely tagságul a 15-30 évesek korosztályát célozza meg:
- hozzájárulna az ebben a szövegben már annyit említett vajdasági magyar ifjúság anyaországi és Kárpát-medencei társaihoz való közelítéshez,
- elősegítené a fiatalok megismertetését környezetükkel, a világgal, amelyben élünk,
- a szabadidő tartalmas eltöltése érdekében folytatná a diákbálak szervezését,
- konferenciák, vitaestek, előadások szervezőjévé lépne elő, a művelődést elősegítendő, vagy oktató célzattal,
- alkalmas lenne a diákok és egyetemisták jogainak megvalósítására; ismertetné őket ezekről, sérelem esetén intézkedne, ismeretterjesztő kiadványokkal megkönnyítené az eligazodást az ösztöndíjakkal, diákotthonokkal, kollégiumokkal kapcsolatban, a középiskolai oktatást és a főiskolai, valamint az egyetemi képzést illetően tanácsadást végezhetne, úgyszintén ügyintézést is a különféle ügyes-bajos esetekben,
- szeretnénk diákcseréket létrehozni, táborokat szervezni, belföldön és külföldön egyaránt, az EU országaiba utazásokat indítani, az Európai Uniót ismertetni, hiszen remélhetőleg előbb-utóbb országunkat is érinti majd a csatlakozás kérdése,
- drogellenes fellépés,
- a fiatalok közelítése a hithez, az érdeklődők részére előadások ilyen jellegű témákról is.
Ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósításához kérjük a Te segítséged. Egy ifjúsági egyesület alapítása címmel tanácskozni szeretnénk hasonló beállítottságú, felfogású, érdeklődésű fiatalokkal, hogy pontosítsuk ennek a születendő egyesületnek:
- a nevét,
- céljait,
- feladatait.
Kérünk, a fenti szöveg jegyében gondold át ezeket a téziseket, hogy a tanácskozáson konstruktív ötleteidet vitathassuk meg. Az egyesület mindenképpen államtól és pártoktól független, non-profit civil szervezetként fog megalakulni, olyan alapszabályzattal, mely az ilyen jellegű nemzetközi csoportosulásokéhoz hasonlítható.
Újvidék, 2005. február 19.; a Petőfi Sándor MME-ben megtartott alapító közgyűlésen Klenanc Miklós a következőkkel indokolta meg az Egyesület megalakításának szükségszerűségét
Egy ifjúsági egyesület alapításáról
Kedves Jelenlévők!
Néhányan közülünk biztosan emlékeznek a kezdeményezők 2003. augusztus 22-én megtartott első találkozására. Akkor leszögeztünk néhány dolgot, levontunk néhány következtetést. Ezeket szeretném most elsőként megemlíteni.
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az újvidéki, de a vajdasági magyar fiatalság is sajnos hátrányos helyzetben van a szórakozási és művelődési lehetőségeket, a társas élet különböző formáit, az érdekképviseletet illetően. Mindannyian tudjuk azt, hogy hiányzik valami, űr tátong az említett területeken. Mire is van szükség?
1. A magyarság és a magyar fiatalság összefogására, az összetartás erősítésére Vajdaságban és a Kárpát-medencében;
2. szórakozási és művelődési lehetőségekre;
3. a diákok és egyetemi hallgatók érdekképviseletére;
4. szükséges megismertetni a fiatalokat más országok ifjainak életével.
Ezekre a következtetésekre jutottunk másfél évvel ezelőtt, és ezek továbbra is aktuális kérdések. Miután észleltük mindezek hiányát, néhényan (újvidéki fiatalok) tenni akartunk valamit. Első ilyen jellegű próbálkozásnak a Petőfiben megszervezett diákbálakat tekintjük. Pár évvel ezelőtt még csak évente kétszer volt lehetőség a diszkótól eltérő, másfajta, úgymond magyaros jellegű mulatságra - a nyolcadikosok és a végzős középiskolások ballagásán. Egyik alkalommal mi fiatalok felvetettük a kérdést: Miért ne lehetne nekünk is egy saját esténk? Munkához láttunk, és már hat Diákbálat megszerveztünk.
Most azonban úgy érezzük, hogy egy nagyobb lépést kell tennünk. Ugyanis szükséges egy olyan egyesület, amely teljesít bizonyos feladatokat, teljesebbé tévé így az újvidéki és a vajdasági magyar fiatalság életét.
Ez az egyesület célkitűzéseit a következőképpen valósítaná meg:
- ismerteti a diákok és egyetemi hallgatók jogait, ezek a jogok sérelme esetén intézkedik,
- ismeretterjesztő kiadványokat jelentet meg az ifjúságot érintő kérdésekről, témákról,
- diákcseréket, táborokat szervez, belföldön és külföldön egyaránt,
- konferenciákat, vitaesteket, előadásokat szervez, a művelődést elősegítendő vagy oktató célzattal,
- közvélemény-kutatást végez,
- a szabadidő tartalmas eltöltésének biztosítása érdekében különféle tevékenységeket folytat, folytatja a Diákbálak megrendezését.
És végül, de nem utolsósorban, az egyesületet erélyes drogellenes fellépés jellemezné.
Összegezve tehát elmondható, hogy szükség van egy önálló, államtól és pártoktól független, nonprofit civil szervezetre, amely együtt fog működni minden fórummal és szervezettel az ifjúság érdekében. Úgy gondolom, hogy erre a Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület tökéletesen alkalmas lenne.
Újvidék, 2005. február 19.; a Petőfi Sándor MME-ben megtartott alapító közgyűlés által elfogadott sajtóközlemény
SAJTÓKÖZLEMÉNY
a Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület megalapításáról
Újvidéken 2005. február 19-én megalakult a Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület.
Az alapítók (Burány Árpád, tanuló; Burány Lehel, egyetemi hallgató; Csernek Zsolt, tanuló; Kabók Karolina, egyetemi hallgató; Klenanc Miklós, tanuló; Kuruc Eleonóra, tanuló; Mókus Gábor, egyetemi hallgató; Pintér Ákos, tanuló; Zavargó Írisz, tanuló és Živković Tamara, tanuló) a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben megtartott Alapító közgyűlésen elfogadták az Egyesület megalakulásáról szóló határozatot, valamint az Egyesület Alapszabályát.
Az Egyesület megalakításának megindoklása során Klenanc Miklós elmondta, hogy felismerve elsősorban a diákok érdekképviseletének a hiányát, arra a következtetésre jutva, hogy a vajdasági magyar fiatalság hátrányos helyzetben van a szórakozási és művelődési lehetőségek, valamint a társas élet különböző formáinak terén és ráérezve a magyarság és a magyar fiatalság összefogásának a szükségszerűségére, egy olyan független ifjúsági szervezetre van szükség, mely a fent említett hiányosság kiküszöbölésén dolgozna. E célból az Egyesület ismerteti a diákok és az egyetemi hallgatók jogait, ezek a jogok sérelme esetén intézkedik, ismeretterjesztő kiadványokat jelentet meg az ifjúságot érintő kérdésekről, diákcseréket, táborokat szervez, a művelődést elősegítendő és oktató célzattal konferenciákat, vitaesteket, előadásokat tart, a szabadidő tartalmas eltöltése érdekében különféle programokat valósít meg, folytatja a Diákbálak szervezését, stb. Az Egyesület együtt szeretne működni mindenkivel, minden fórummal és szervezettel, az ifjúság érdekében.
Az Egyesület hivatalosan a követkető célok és feladatok megvalósítása érdekében alakul:
- a diákok és egyetemi hallgatók jogainak megvalósítása,
- a vajdasági magyar ifjúságnak az anyaországi és a Kárpát-medencei társaihoz való közelítése,
- a fiatalok megismertetése környezetükkel, a világgal, amelyben élnek,
- szórakozási és művelődési lehetőségek biztosítása.
Az alapító tagok Klenanc Miklóst választották meg a Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület elnökévé, Csernek Zsoltot pedig az Egyesület alelnökévé. Az Elnökség tagjai (az elnök és az alelnök mellett) még: Burány Árpád, Kuruc Eleonóra, Mókus Gábor és Živković Tamara.




