A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság területén alakuló polgárok egyesületeiről, társadalmi szervezeteiről és politikai szervezeteiről szóló törvény (a JSZSZK Hivatalos Lapjának 1990. évi 42. száma) 6. és 10. cikkének alapján, a Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület 2005. február 19-én Újvidéken, a József Attila utca 16. szám alatt megtartott Alapító közgyűlése elfogadta 

A JÖVŐ FIATALJAI - MAGYAR IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYÁT

   Felismerve a magyarság összefogásának, az összetartás erősítésének szükségszerűségét a Vajdaságban és a Kárpát-medencében, észlelve a szórakozási és művelődési lehetőségek hiányát, tekintetbe véve a diákok és az egyetemi hallgatók érdekképviseletének nélkülözhetetlenségét, arra a következtetésre jutottunk, hogy szükséges egy olyan ifjúsági egyesület, amely  hozzájárulna a vajdasági magyar ifjúságnak más országok fiataljaival való kapcsolatteremtéséhez; konferenciák, vitaestek, előadások szervezőjévé lépne elő, a művelődést elősegítendő, vagy oktató célzattal; alkalmas lenne a diákok és egyetemi hallgatók jogainak megvalósítására; diákcseréket hozna létre, táborokat szervezne bel- és külföldön egyaránt; összefoglalva tehát, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a vajdasági magyar fiatalság hátrányos helyzetben van a szórakozási és művelődési lehetőségeket, a társas élet különböző formáit és az érdekképviseletet illetően, a következőkben állapodtunk meg:

I. ALAPRENDELKEZÉSEK 

1. cikk

Megalakul a Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület (a további szövegben Egye-sület), mint a polgárok önálló, államtól és pártotktól független, nonprofit civil szervezete, mely az európai és nemzetközi ifjúsági szervezeteket tömörítő kezdeményezésekhez a Közgyűlés ilyen jellegű döntése alapján bármikor csatlakozhat.

2. cikk

Az Egyesület tevékenységét Szerbia és Montenegró területén fejti ki. Tevékenységi köre főleg a vajdasági magyar fiatalságra terjed ki.

3. cikk

Az Egyesület neve: Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület, Omladina budućnosti - Mađarsko omladinsko udruženje, Future Generations - Hungarian Youth Organisation. Az Egyesület rövidített elnevezése: Jövő Fiataljai / Omladina budućnosti / Future Generations.

4. cikk

Az Egyesületnek Újvidéken van a székhelye.

5. cikk

Az Egyesületet az Egyesület elnöke képviseli, és az Egyesület nevében az aláírási jogot az elnök gyakorolja. Az Egyesület elnöke megbízhatja (írásbeli megbízatás útján) az Egyesület alelnökét az Egyesület képviseletével.

6. cikk

Az Egyesület önálló folyószámlával, pecséttel és emblémával rendelkezik. Az Egyesület pecsétje kerek, tartalmazza az Egyesület emblémáját, valamint az Egyesület magyar, szerb és angol nyelvű elnevezését meg a székhely megnevezését. Az Egyesület emblémája a Gombár Nóra által készített, egy fatörzsön lévő lepkét jelképező nonfiguratív ábra, középen az Egyesület rövidített magyar elnevezésével. Az embléma képe jelen Alapszabály mellékletét képezi.

II. CÉLOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK 

7. cikk

 

Az Egyesület a következő célokat tűzi ki maga elé:

- a diákok és egyetemi hallgatók jogainak megvalósítását,

- a vajdasági magyar ifjúságnak az anyaországi és a Kárpát-medencei társaihoz való közelítését,

- a fiatalok megismertetését környezetükkel, a világgal, amelyben élnek,

- szórakozási és művelődési lehetőségek biztosítását.

 

8. cikk

Az Egyesület a fent megnevezett célok megvalósítása érdekében a következő tevékenységeket folytatja: ismerteti a diákok és egyetemi hallgatók jogait, ezek a jogok sérelme esetén intézkedik; ismeretterjesztő kiadványokat jelentet meg a tagságot érintő kérdésekről, témákról; diákcseréket, táborokat szervez, belföldön és külföldön egyaránt; konferenciákat, vitaesteket, előadásokat szervez, a művelődést elősegítendő vagy oktató célzattal; közvélemény-kutatást végez.

9. cikk

Az Egyesületet erélyes drogellenes fellépés jellemzi.

III. TAGSÁG 

10. cikk

Az Egyesületbe betagosodhat, azaz az Egyesületnek tagja lehet minden olyan 15. életévét már betöltött fiatal, aki osztja az Egyesület célkitűzéseit, ennélfogva érdeklődik az Egyesület munkája után és elfogadja az Egyesület Alapszabályát.

11. cikk

Az Egyesület tagjai rendes vagy tiszteletbeli tagok. Az Egyesület tagjai tagsági kártyával rendelkeznek, és ennek alapján nyilvántartás készül róluk.

12. cikk

Az Egyesületbe való betagosodás az Elnökség által meghatározott tartalmú és formájú kérdőív kitöltésével indítható meg. A tagfelvétellel kapcsolatos teendőket az Egyesület részéről a titkár végzi. A tagfelvételről a titkár javaslatára az Elnökség dönt. Az Egyesületbe ily módon betagosuló személy az Egyesület rendes tagjának tekintendő.

13. cikk

Az Egyesület tiszteletbeli tagjának, kortól függetlenül, az a személy tekinthető, akit a Közgyűlés tiszteletbeli tagnak választ vagy hív meg az Egyesületben való kiemelkedő tevékenysége vagy az Egyesület céljainak megvalósításában kimutatott rendkívüli ügyszeretete miatt. A tiszteletbeli tagoknak ugyanolyan jogai és kötelezettségei vannak, mint a rendes tagoknak, tagságuk megszűnését illetően is ugyanazok a rendelkezések vonatkoznak rájuk.

14. cikk

Az Egyesület rendes és tiszteletbeli tagjait jogok illetik meg és kötelezettségeik vannak jelen Alapszabállyal összhangban, valamint az Egyesület szerveinek és tisztségviselőinek határozataival összhangban.

 

15. cikk

 

Az Egyesület tagját a következő jogok illetik meg, valamint a következő kötelezett-ségei és felelősségei vannak: joga van betekinteni az Alapszabályba és az egyéb, jogaival, kötelezettségeivel és felelősségével foglalkozó iratokba; joga van részt venni az Egyesület szerveinek és tisztségviselőinek megválasztásában, és ugyanúgy joga van arra is, hogy maga is választható legyen; joga és kötelessége részt venni az Egyesület munkájában és az Egyesület céljait megvalósító tevékenységekben, valamint tájékozódni és tájékoztatást kérni az Egyesület munkájáról; kötelessége lojálisnak lenni az Egyesülethez és az Egyesület céljaihoz, védeni ez utóbbiakat és az Egyesület érdekeit; felelősséggel tartozik az Egyesület jó hírének, tekintélyének és vagyonának megőrzéséért.

 

16. cikk

Az egyesületbeli tagság kilépéssel és kizárással szűnik meg. Kilépésnek minősül a tag kilépési nyilatkozatának beadása és a tag elhalálozása. Az Egyesületből a Közgyűlésen jelen lévő tagok egyszerű többségének határozata alapján kizárható és kizárandó az a tag, aki megsérti az Egyesület Alapszabályát, különös tekintettel az Alapszabály 7., 8., 9. és 15. cikkére.

IV. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS

A) Az Egyesület szervei

17. cikk

Az Egyesület szervei a következők: a Közgyűlés, az Elnökség és a koordináló bizottság.

18. cikk

Az Egyesület minden tagja a Közgyűlés tagja, és szavazati joggal rendelkezik a Közgyűlés ülésein.A Közgyűlés: fogadja el és változtatja meg az általános iratokat (alapszabály, évi zárszámadás, évi munkaterv, megvalósíthatósági terv, pénzügyviteli jelentés) és egyéb döntéseket hoz; megválasztja és felmentheti (a tagok 1/4-ének a kezdeményezésére) a titkárt, a számvevőt, az Elnökség tagjait (elnök, alelnök, négy tag); határozatot hoz más szervezetekbe való társulásról, az Egyesület megszűnéséről; legalább évente egyszer összeül; akkor határozat- és döntésképes, ha a tagok több mint fele jelen van; egyszerű többséggel hoz határozatot (azaz az ülésen résztvevők szavazatainak abszolút többségével), nyilvános vagy titkos szavazás útján, kivéve a Közgyűlés által választott szervek felmentésével kapcsolatos szavazás esetén, ekkor ugyanis az Egyesület összes tagjának a 2/3-os szavazati többségére van szükség. Ha a gyűlésre kitűzött időpontban az elnök megállapítása szerint nincs jelen a tagok több mint fele, akkor a gyűlést egy órával elhalasztják; ez az idő elteltével a gyűlést megkezdik a jelenlévők számától függetlenül,a Közgyűlés pedig határozat- és döntésképesnek minősül. A Közgyűlést az elnök hívja össze, és ő elnököl a gyűlésen; amennyiben az elnök nem, akkor az alelnök hívja össze. A titkárt, a számvevőt és az Elnökség tagjait első alkalommal az Alapító közgyűlés választja meg. A Közgyűlés által választandó szervek megbízatása két évre szól. A tisztség betöltésére megválasztott személynek jogában áll nem elfogadni a megbízatását, ha nem tartja megát alkalmasnak a tisztség betöltésére, és kötelessége nem elfogadni, ha vele szemben kizáró okok állnak fenn.

19. cikk

Az Elnökség tagjai az Egyesület elnöke és az alelnök, valamint még négy tag, összesen tehát 6 (hat) személy. Az Elnökség tagjait a Közgyűlés (első alkalommal az Alapító közgyűlés) választja meg két évre. Az Elnökség: az Egyesület irányító és végrehajtó szerve, az Egyesület célkitűzéseinek és a Közgyűlés által hozott határozatoknak megvalósítása tartozik feladatkörébe; gyűléseit szükség szerint tartja; akkor határozat- és döntésképes, ha a tagok több mint fele jelen van; egyszerű többséggel hoz határozatot, azzal, hogy az elnöknek az Elnökség ülésein nincs szavazati joga; munkásságáról jelentést készít a Közgyűlés minden ülésére. Az Elnökséget az elnök hívja össze, és ő elnököl a gyűlésen; amennyiben szükséges, az alelnök és még két tag kérésére kötelezően összeül.

20. cikk

A koordináló bizottságnak 9 (kilenc) tagja van, akiket az elnök nevez ki (és ment fel); megbízatásuk egy évre szól. A koordináló bizottság: fő tevékenysége, hogy megszervezze és irányítsa az Egyesület helyi szervezeteinek munkáját; tanácskozásokat tart, és itt hoz döntéseket; a tanácskozáson legalább öt tag jelen kell, hogy legyen; legalább háromhavonta összeül; a tanácskozásokat az Egyesület titkára hívja össze, ha a bizottság tagjai egymás közti megbeszélés alapján nem ülnek össze; munkásságáról szükség szerint, de legalább háromhavonta egyszer jelentést készít az elnöknek.

B) Az Egyesület tisztségviselői

21. cikk

Az Egyesület tisztségviselői a következők: az elnök, az alelnök, a titkár és a számvevő.

22. cikk

Az elnököt a Közgyűlés (első alkalommal az Alapító közgyűlés) választja két évre. Az elnök: kinevezi (és felmenti) a koordináló bizottság tagjait, valamint a helyi szervezetek elnökeit; képviseli az Egyesületet, megszervezi és irányítja a munkát; elnököl az Elnökség és a Közgyűlés gyűlésein; az Elnökség tagja; teljesíti egyéb feladatait; előterjeszti és elfogadásra javasolja az évi munkatervet, a megvalósíthatósági tervet, a pénzügyviteli jelentést a Közgyűlésnek; a számvevővel együtt elkészíti az évi zárszámadást, és továbbítja elfogadásra a Közgyűlésnek; alakíthat munkacsoportokat (és a munkacsoport tagjait kijelöli), ha erre szükség van az Egyesület célkitűzéseinek megvalósításához és terveinek teljesítéséhez. Az elnököt írásbeli felhatalmazása alapján az alelnök helyettesítheti, felhatalmazás kiállításának akadályoztatása esetén az alelnök és a titkár VÉGREHAJTÓ TESTÜLETET alkotva helyettesíti az elnököt. Az elnöknek aláírási joga van.

23. cikk

Az alelnököt a Közgyűlés (első alkalommal az Alapító közgyűlés) választja két évre. Az alelnök: az Elnökség tagja; szükség esetén helyettesítik az elnököt; összeállítja az évi munkatervet, és továbbítja kiegészítésre az elnöknek. Az alelnöknek az elnök írásbeli felhatalmazása alapján aláírási joga van.

24. cikk

A titkárt a Közgyűlés (első alkalommal az Alapító közgyűlés) választja két évre. A titkár: végzi az adminisztrációs munkákat és a titkári feladatokat; ő készíti el a megvalósíthatósági tervet az Egyesület célkitűzéseinek a megvalósításáról és ennek módjáról, továbbítja kiegészítésre az elnöknek; szükség esetén összehívja a koordináló bizottság tanácskozását; szükség esetén a végrehajtó testület tagja.

25. cikk

A számvevőt a Közgyűlés (első alkalommal az Alapító közgyűlés) választja két évre. A számvevő: végzi a pénzügyi teendőket és a számvevői feladatokat; elkészíti a pénzügyviteli jelentést az Egyesület pénzügyeiről, továbbítja kiegészítésre az elnöknek; az Egyesület elnökével együtt elkészíti az évi zárszámadást, és továbbítja elfogadásra a Közgyűlésnek.

V. GAZDÁLKODÁS, PÉNZELÉS, VAGYON 

26. cikk

 

Az Egyesület működéséhez szükséges erőforrásokat a különféle adományok, támogatások, védnökségek, a saját tevékenységével megvalósított vagy más módon, a törvénnyel összhangban megvalósított jövedelem képezik. Az Egyesületnek lehet vagyona az Egyesület célkitűzéseinek megvalósításához.

 

27. cikk

 

Az Egyesület eszközeinek felhasználása a pénzügyviteli jelentés alapján történik, melyet a számvevő készít el és a Közgyűlés fogad el az elnök előterjesztésére és javaslatára. Az Egyesület eszközeivel (a pénzügyviteli jelentés alapján) az Elnökség rendelkezik, az utalványozó pedig az Egyesület elnöke, valamint az Egyesület számvevője (az Elnökség különleges felhatalmazása alapján). Az erőforrások kezelésben résztvevő személyek büntetőjogi felelősségük teljes tudatában kezelik az Egyesület erőforrásait, a pénzét és a vagyonát, ennélfogva az Egyesület elnökének és számvevőjének kizárólag a 18. életévét betöltött személy választható meg.

 

28. cikk

 

Az erőforrások, a pénz és a vagyon felhasználásáról az Egyesület elnöke és a számvevő együttesen minden év január hó 15-ig évi zárszámadást készít az előző év zárszámadásának utolsó napjától kezdve, és elfogadásra javasolják a Közgyűlésnek.

 VI. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 

29. cikk

Az Alapszabályt az Alapító közgyűlés fogadja el a jelenlevő alapító tagok szavazatainak egyszerű többségével. Az Alapszabály az elfogadás napján lép hatályba.

30. cikk

Jelen Alapszabály rendelkezéseinek esetleg szükséges értelmezését az Alapszabályt összeállító Klenanc Miklós adja.

31. cikk

Az Alapszabály a módosításáig vagy másik alapszabály elfogadásáig marad hatályban. Az Alapszabály módosításáról a Közgyűlés dönt az Egyesület elnökének vagy a tagok 1/4-ének kezdeményezésére. Az Alapszabály módosítását a Közgyűlés a jelenlevő tagok 2/3-os szavazati többségével fogadja el.

32. cikk

Az Egyesület határozatlan időre alakul, és működését az Egyesület nyilvántartásba vételének napján kezdi meg.

33. cikk

Az Egyesület munkája nyilvános. A tagság és a nyilvánosság tájékoztatása az Egyesület munkájáról a tájékoztatási eszközökön keresztül, közlemények, sajtótájékoztatók útján és más megfelelő úton történik.

34. cikk

Az Egyesület a törvényben meghatározott esetekben szűnik meg. Az Egyesület megszűnéséről határozatot hozhat a Közgyűlés az Egyesület tagjainak 2/3-os szavazati többségével, az Egyesület elnökének vagy a tagok 1/4-ének kezdeményezésére.

35. cikk

Az Egyesület megszűnése esetén annak vagyona a gombosi Arany János Művelődési Egyesület tulajdonába megy át, vagy az említett egyesület jogutódjának a tulajdonába, ha erről a Közgyűlés másként nem rendelkezik.  

_____________________________

Az Alapító közgyűlés elnöklője, Klenanc Miklós